A Jeles András által rendezett Babaház (Nóra), valamint a Székely Kriszta vezetésével létrejött Nóra egymástól két igen különböző olvasatát mutatja be Ibsen eredeti drámájának, mellyel kapcsolatban a nagy kérdés, hogy számunkra, 2017-ben mennyire lehet aktuális a mű. Mindkét rendező megpróbálta a darabot a mai ember számára relevánssá tenni, ám mindezt két egymástól teljesen elütő nézőpontból tették. Ezt láthatjuk már a két előadás címén is, melyek hűen tükrözik a két produkciót. A Katona József Színházban rendezett Nóra-Karácsony Helmeréknél címében és a darabban is ki van emelve a főszereplő, míg a Babaházban Nóra szenvedése kevésbé emelkedik ki a többi szereplő tragédiájából.

A két rendező a szöveghez is teljesen másként nyúlt hozzá és Nóra tragédiáját is különböző szemszögből próbálták a nézők számára érdekessé tenni. Székely Kriszta rendezésében a történet a mai korba lett átültetve, így az eredeti szövegből igen sokat kihúztak, valamint átírtak és így végül csak egy felvonásos lett a darab. Azonban ez nem is gond, mert ez az előadás pontosan ezzel próbálja elérni a mai embert, Nóra tragédiáját a néző saját korába ülteti át: a modern bútorokkal berendezett nappali, a színes, mai ruhák, az előadás gyors dinamikája és a mai nyelvezetre átírt szöveg, valamint a két tagú „rockzenekar”, mind-mind azt az érzést hivatott kelteni az emberben, hogy ő igazából a saját életének tragédiáját látja a színpadon. Ehhez a modern szcenikához és szöveghez még passzolna is az, hogy az előadás teljes mértékig a szerepét játszó mintafeleség tragédiájára éleződik ki, aki egy idő után nem bírja tovább és otthagyja családját. A gond azonban az, hogy magát a konfliktushelyzetet már nem sikerült olyan jól a mai korba átültetni, és a házastársak közti feszültséget sem sikerült annyira felfokozni, hogy ez számomra válóok legyen. Ráadásul a darab csúcspontját jelentő veszekedést Nóra és Helmer között inkább csak egy heves vitának és ordibálásnak éreztem, és semmiképpen sem olyan veszekedésnek, ami miatt az anya örökre elhagyja családját. Viszont a lezárás izgalmasra sikerült és a fentebb említett jelenethez még passzol is, mivel nem derül ki, hogy Nóra végül is elmegy, vagy meggondolja magát.

                Ezzel szemben, ha ránézünk a Jeles András által rendezett Babaház díszletére és jelmezeire, egy teljesen más korban érezhetjük magunkat (persze, ha egyáltalán tudjuk bármilyen korhoz is kötni a látottakat). A Stúdió K színpadán egy fekete babaházat láthatunk, benne fehérre mázolt arcú, biedermeier kort idéző ruhákba öltöztetett babákkal. Nem éppen a mi világunk, de talán az ibseni Nórához közelebb áll, mint a színes díszlet. Ebben az előadásban megtartották Ibsen szövegét, persze azért húztak belőle és még teljes szerepeket hozzá is írtak, de itt sokszor hallhatjuk az eredeti, ibseni mondatokat. Azonban rám ezek a mondatok sokkal nagyobb hatással voltak, mint a modern szöveg. Ennél a rendezésnél a cél nem az volt, hogy a néző magáénak érezze a történetet, sokkal inkább az elidegenítésen volt a hangsúly. A fekete díszlet és a szögletesen mozgó, szinte mimika nélkül játszó babák, akik sokszor teljesen irreális, tényleg nem emberi pozícióban jelennek meg és akik ráadásul nagyon furcsa hanglejtésben mondják a szövegüket, azt az érzést nyújtják, hogy ez az egész velünk sose történhet meg. Ám végül mégis megtörténik a bevonódás, és az óriáscsecsemő, akin addig nagyokat nevettünk, olyan dolgot mond, amivel letaglózza a nézőt. Érdekes, hogy ez a monológ, ami mondható a darab csúcspontjának, az eredeti drámában nem szerepel. A történet lezárása ezek után történik egy szívet tépő jelenetben, ahol nem látunk ordítozást és veszekedést, csak tényszerűen elhangzó mondatokat és két szörnyen szomorú embert, akik szeretik egymást, de el kell válniuk. Itt a lezárás csöndes tragédia, ahol a végén Nóra (már emberként) szomorúan hagyja el férjét.

            A színészi játékokat és attitűdöket elég nehéz összehasonlítani, mivel az egyik darabban egy igen modern és klasszikus színészi jelenlét látható, amíg a másik előadásban a már fentebb említett módon a színészek babákat alakítanak, így ők mozgásban és mimikában igen behatároltak. Ennek ellenére találhatóak párhuzamok, és a szereplők attitűdjét is szempontként lehet venni. Így például az Ónodi Eszter alakította és a Nyakó Júlia által játszott Nóra egymástól nagyon különböző magatartást mutat. Míg az előbbi színésznő a darab elején egy vidám, talpraesett és határozott személyiség, aki próbál mindent leplezni, addig a „baba” Nóra a kezdetektől egy szomorú és fásult nő, aki nem tudja mit tegyen. A darab végére mindkét Nóra kibukik magából, ám ez is igen különböző módon megy végbe: Ónodi Eszter egyre jobban kétségbe esik a színpadon és a végén úgy kel ki magából, mint egy lázadó tinilány, ordibál a férjével, de nem tudjuk a végén, hogy végül otthagyja-e a családját. Ezzel szemben Nyakó Júlia a végére határozottá válik, de szomorú marad, hogy ott kell hagyja családját és itt egy kimért, tényszerű elválás történik, melynek végére a babából ember lesz és az ember kisétál az ajtón, elhagyja férjét. A két Helmer (Fekete Ernő és Spilák Lajos) tragédiája is különböző, Fekete Ernőről, az igazi szerető apáról a végén kiderül, hogy a külsőségek rabja és csak saját maga sorsa számít, míg a Spilák Lajos által alakított családfő családjának, házasságának és teljes életének összeomlására ébred rá, ő tényleg szereti Nórát és nem csak a látszat miatt szeretné otthon tartani. Kristine alakja mindkét előadásban a fásult, sorsával tisztában lévő, azt nem leplező nőt testesíti meg Pelsőczy Réka és Homonnai Katalin személyében, ám míg az egyik produkcióban Pelsőczy Réka alakításában van humorforrás, addig a másik darabban a fő fekete humort az őszinte, mögöttes dolgokat ocsmányul kimondó baba képviseli, nem pedig Kristine. Az utóbbi darabban egyébként sokat nevethetünk a súgó nénin, valamint az elképzelt kutyájához beszélő, őrült Krogstadon (SiposGyörgy), akinek párja, Keresztes Tamás kevésbé a humort képviseli, mint inkább azt az embert, aki törekszik a teljes igazság kiderítésére. Rank doktort Kocsis Gergely illetve Nagypál Gábor alakítja. Mindkét alakítás szerethető és magában hordja a szomorúságot és a viszonzatlan szerelmet, ám Kocsis Gergely alakításában erősen benne van a humor is. Fontos megjegyezni, hogy a különbségek a Stúdió K-ban szereplő baba alakok miatt is ilyen nagyok, ám a színészek babaként is megtalálták azokat a mozdulatokat és magatartásokat, melyektől az ember egyik pillanatban nevet, a másikban pedig teljes letargiába kerül.

Kis leírások az előadásokhoz:

Katona József Színház-Karácsony Helmeréknél

Stúdió K Színház-Babaház (Nóra)